Nekiláttunk az idei évre vállalt jelzésfelújításoknak. Kezdésnek a Kék O jelzést festettük újra Piliscsévtől a Wass Albert fáig.

Az éjszakai esőnek már nyoma sem volt, amikor 9 órakor nekiláttunk a munkának. Hatan indultunk a Szent Orbán szobortól (ez nem az az Orbán, hanem a borosgazdák védőszentje) Piliscsaba felé. Jelzésfestéskor akkor ideális a létszám ha 3-mal osztható. Most pont így alakult. Két csapatban dolgoztunk. Egy fő készítette elő a terepet, ketten pedig a fehér alapokat festették. Kezdetben 3 jelzés haladt fonódva, természetesen mindhármat újrafestettük. A pincéket elhagyva a Piros O és a Piros háromszög jelzések másfele tértek, onnan már csak a Kék O maradt. Jól haladtunk, az idő is remek, a nyílt terepeken még túl meleg is volt. A Studenkához nem mentünk fel teljes létszámban, csak hárman, a másik csapat folytatta az utat. A forrástól visszatérve, mivel átmenetileg nem kellett festenünk, hamar utolértük a Laci által vezetett lányos csapatot. A sivatagi terep egy kicsit nehezítette a haladást, de azt is leküzdöttük és fél 1-re már a Wass Albert fánál voltunk. Az utolsó alap felfestése után elfogyasztottuk a kis elemózsiánkat, ezalatt meg is száradt az alapozás, így a visszaúton már tudtuk festeni a színes jelzéseket is. Ez már sokkal gyorsabban ment. Némi izgalomra adott okot a sötét fellegek gyülekezése és a távolban a Nagy Gete környékén a villámok fénye. Az esetleges eső miatt nem magunkért aggódtunk -nekünk jól is esett volna egy kis frissítő zápor- hanem a friss festés miatt. Amikor az autókhoz értünk egy kicsit esett, de hamar elállt így nem okozott kárt a festésben. Majdnem 5 Km-rel végeztünk, még 11 van hátra, ezt szeretnénk még ebben a hónapban befejezni.

Köszönöm a segítséget egyesületünk alábbi tagjainknak:

Dorogi Lacinak, az Ott családnak (Luca, Kristóf, Robi) és Bohner Eszternek.

Néhány fotó a munkálatokról!